Nem minden héten eszem steaket, ismerősöket, barátokat ezzel nem vezetnék félre. Itt már első nap összefutottam egy portlandnak nevezett marhával, bent volt az első háromban, pedig csak egy helyi kocsmaféle konyhája volt. Az igazi  ájulás a Hunter völgyi péntek esti vacsora volt. A Wollombi melletti kis kocsmában összegyűltek a helyiek és a hétvégi túristák . A pultnál erős tolongás volt a tanyasi marha szeletért, joggal. A hangulatot  helyi zenekar fokozta, fogyott a gazda bora is jócskán , mindenki barátságosan beszélgetett, még velünk is. A steak mindent tudott! Kérges a héja , belül puha, a dzsúza ráöntve, illatos egy marha volt, megvolt. Egyelőre ez van elől, argentínok kapaszkodjatok!

Mellékletek nehány képet, hogy bizonyítsam, tényleg sokszínű. Ahogy a fény rávetül, a vas oxidok és mások a legkülönbözőbb színekben játszanak és ezek közül, a vörös a leglelkesítőbb. Önmagában is megérné ide eljönni, mert ilyen táj talán nem létezik máshol. Ami a legnagyobb pluszt nekem adta, az a rengeteg legenda , az Uluru szerepe az őslakosság , máshogy aboriginal életében. Sajnos nem lehet itt látni ilyen embereket, csak az írás, a falakon a rajz és a sok legenda mutatja, hogy nem akármilyen ősi kultúra ez. Hát ezért meg pláne megéri ide eljönni. Az Ulurun kívűl lattuk a Kata Tjuta nevű hegyet es a Kings Canyont is, ezek önmagukban is olyan látványosságok , amiért megéri megtenni eztán néhány ezer kilométeres kitérőt.

Igazság szerint nem néztük meg nagyon tüzetesen a tájékoztatót, beleválasztottunk. 3 napos kőkemény túra a sivatagban fapados autóbusszal 1600 km es nyíl egyenes utakon, éjszaka csillagos ég alatt hálózsákban, vagy sátornak álcázott fapadlón. Hajnalban a nappal együtt keltünk és sötétben kerestük meg a szállást. Délelőtt túra a hegyekbe, a kaja is fapados,  a kedves túra vezető főzet. Az alvohelyekről fénykép sincs, hisz akkor éjszaka volt és akezem is el volt gémberedve. De hát ilyen ez a sivatag , csak semmi luxus busz.

A történetük nagyon hasonlít az amerikai indiánokéra, övék volt a föld, amiről el lettek kergetve jobb esetben. A lakosság 5 %a aboriginal, elszórva élnek, legtöbb Alice Springsben,ahol a fele kb dolgozik, a másik fele vagy segély vagy családi nyomor. A képen látható úrral  egy sivatagi megállóban találkoztunk. 1974 óta követelték vissza a földjeiket, 15 év múlva visszakapták az Ulurut, ahol ők üzemeltetik a nemzeti parkot is. Néhány éve bocsánatot kert tőlük a hivatalos politika. Nem illik fényképezni őket, bocs. Szebbnél szebb disztárgyakat készítenek,mi is beszereztünk néhányat és a képzőművészetük is nagyon egyedi.

Igazán a sokszínűsége kápráztat el. Még ugyanabban az étteremben sincs még egyszer hasonló élmény. Nemcsak a régiók konyhája különbözött nagyon markánsan, ettünk szecsuánit, kantonit, pekingit,észak-kínait, hanem azon belül a változatosság zöldségekben, formákban, fűszerekben. Volt persze, ami furcsa volt, vagy nem is ízlett,,pl a malacbőr sós lében  vagy a nyers borsó hejastul( nem tudtuk, hogy jobb ha kivesszük a borsót belőle), es volt ,ami kedvencünkké vált, pl .  a padlizsán Rozsának vagy a rák nekem. Noha mindig más volt, az idegen ízeitől,egy idő után esők álltunk, elég volt. A képeken muflon, csirke, rák, padlizsán, oldalas, krumpli, spàrga látható

Az első lehetőséggel elrepültünk az Uluruhoz. 1600 km- t utaztunk a sivatagban, itt bushlandnak hívják . Meglátogattukés körúljártuk az Ulurut, az őslakosok szent hegyét , ami este vörösre vált. A táj teljesen egyedi, erre tényleg igaz, hogy ilyet még nem láttam. Öreg ember létemre a fiatalokkal táboroztunk,szigorú napi rendben, a napfelkete mar talpon,reggeli a sötétben,túra délelőtt, közben sok vizet kell inni, hogy ki ne száradj, este taborverés, katonai hálózsák , csajka kaja stb, még  magamon is elcsodálkoztam. Remekül bírtuk, különleges élmény, azért jó elnyúlni az első zuhany után az isten háta mögötti szálllóban, most regenerálódunk, internet gyenge,részletek később, ízelítő kép:

Nem szoktam technikáért lelkesedni,de ez más. A380 kétemeletes 508 fős repülővel tettük meg a Peking -Goungzau(Kanton) vonalat. A szárnyon ültünk,némán és rezzenéstelenül repül, pedig 10en ülnek egy sorban. Ha teheted, próbáld ki, a hülyének is megéri.

Kína után egy kicsit visszavettük a sebességget.Itt nincs vezetett túra, barátainknál, Márti-Laciéknál lakunk és annyit megyünk csak,amennnyi kedvünk van.újra nyugati emberek között, ez az első nagy különbség. Hiába, mi már nem fogunk megváltozni, nyugati emberek vagyunk, ezek között érezzük otthon magunkat. A kinézet, a távolság két ember között, a szagok, minden más és nekünk könnyebb. Ez a város csodás. Nagyváros ,és benne erdő, vadon, mi is erdőben lakunk 10 percre a belvárostól, amerre mész, tengeröböl. A tengerpart annyira természetes, hogy az isoklából a gyerekek nem haza mennek, hanem ki a partra. Süt a nap, friss szél fúj ,mindenki és minden laza, úgy élnek, mintha nyaralnának.

Viharos sebességgel változik itt a viág és az emberek is igyekeznek ezt követni.Sokkal több pozitív benyomás ért bennünket, mint vártuk. elsősorban a mosolygós, nyiltszivű! kedves emberek látványa( lásd a képet is), akikről lerí a bizakodás, a lendület. Jövőt csak a megélt múltra lehet jól építeni - idézet nem pontos,tudom-, a lényege itt is igaz. Mintha lelkifurdalásuk lenne a tönkretett történelmi emlékek miatt, újraépítik a régit is! Arról beszélnek,hogy nem tudnak elég gyorsan változni, biztos,hogy gyorsabban építkeznek, mint ahogy ezt meg tudják élni. Olyan egy kicsit, mint a Gorenje idején nálunk, hogy vanni van,de mit is kezdjünk vele: Idétlenül nagy autókat vesznek,mindenféle ruhát magukra terítenek stb. Ők adják a világ lendületét,súlyát,mi még atérképükön se vagyunk rajta . Minket a kultúrkincs és az emberek érdekeltek elsősorban, mindkettőből sokat kaptunk és rengeteg új kérdés keletkezett .A majd 2000 fénykép mellé legalább ennyi történetet is gyűjtöttünk.