Kaotikus, zagyva kép alakult ki bennem Buenos Airesről. sokat javult, ahogy ment az idő, az alap élmény mégis egy iszonyat nagyváros, benne sokféle kis környék. ezek között láttunk olyan hajdanvolt és megőrzött eleganciát, mintha Párizsban lennénk, laktunk a bohém művészes, nagyon élő Palermo negyedben, és sétáltunk a szakadt központban meg San Telmoban es átmentünk sok sok részen , ahol hol szép, hol rémesen lelakott minden.Valahogy az emberek is ezt a benyomást hagyták. Volt segítőkész jókívánságos kalandunk és nagyon hűvös  is, viszont lépten nyomon becsaptak, általában csak egy kicsit, pl pincér számlát hoz es rá van írva egy szép nagy szám, vagy a taxis dumál es közben elvisz kirándulni. Azért is jártunk taxival, mert a közlekedés kellemetlen és lassú, a taxi meg olcsó, persze, ha a cél felé megy. Van ebben a világban  valami kiszámíthatatlan , bizonytalan, azt meg nem szeretjük. Evita meg mindig az igazi népi sztár ,nagyon izgalmas az emlékháza, vajon milyen a mai megítélése a nőmozgalmi vezető, a szociálisan érzékeny és tevékeny vezető és a kissé fasisztoid királycsináló sztár között. Olyasmi ez , mint a tangó, inkább csak a turistáknak népszerű, ahogy egy fiatal lány magyarázta nekünk, es olyan életteli és egyszerre melankolikus is.És akkor felnézek az írásból, mellettem az óceán látszik, a jakaranda fa lilán virágzik, a kávé kitűnő, talán csak elfáradtunk egy kissé.